Hogyan főzzek baciűző hagymalevest?
Az emlékek illata
Nekem ez a hagymaleves, a hagyma és a füstölt kolbász párologtató, meleg illata, ami egyből visszarepít a gyermekkorom egyik legszebb napjaiba.
Még kisgyerek voltam, amikor fogtam apám kezét, és mentünk ki a rétre. Ő forgatta a szénát, én meg játszottam körülötte a napsütötte fűben. Hazafelé, a poros úton, elmesélte, hogy hagymaleves lesz ebédre. Akkor még nem tudtam, hogy ez a leves nem csupán egy étel, hanem egy történet, egy túlélés és a szeretete megnyilvánulása.
Édesapám hagyma leves receptje
Amikor fogságba esett a háborúban, sikerült elszöknie. Nem volt más, csak hagyma meg víz. Ebből főzött levest. Ez az egyszerű, ősi táplálék segített neki kitartani, hazaérni, egy igazi túlélő leves volt. A hagyma melegítette, erőt adott, és talán a benne rejlő gyógyító erő is segítette, hogy életben maradjon.
Bővített túlélő recept
A hagymaleves titka
Édesapám korán elment. De rám hagyta a hagymaleves titkát. Nem csak a hozzávalókat, hanem a mögöttes történetet, a kitartást és a kreatív szellemet, hogy az élet legszerényebb alapanyagaiból is tudunk valami csodálatosat alkotni.
Amikor főzöm, és átjárja a konyhát az illata, a felszálló gőz emlékeket hoz felém. Látom a rétet, érzem a kezét, a szikrázó nap sugarát, és a számban érzem édesapám hagymalevese ízét.
Miért is olyan csodás ez a leves?
Baci űző hagyma leves
Hozzávalók:
4-5 nagy vörös vagy lila hagyma (minél több a hagyma, annál jobb, ne csak imitt-amott úszkáljon benne)
15 dkg füstölt kolbász (felkarikázva)
1 tk őrölt kömény
2 liter víz
2 babérlevél
Só
1-2 tk ecet, ízlés szerint, de ez hozza ki az ízeket. (Én almaecetet használok)
Friss (kovászos) kenyér a tálaláshoz
Elkészítés:
A hagymát egyszer félbe vágom, majd úgy szeletelem. Egy nagyobb lábasban bele teszem a hagymát, a felkarikázott füstölt kolbászt, a fűszereket, (ecet kivételével) és felöntöm vízzel.
Kb 20-25 percig főzöm, hogy az ízek összeérjenek, és a hagyma megpuhuljon. Amikor megfőtt egy kicsi rántást készítek rá, hogy össze húzza. Ha szeretnéd, hogy az ecetet kicsit tompítsa, akkor azt is bele teheted ekkor. Almaecetet akkor érdemes beletenni, ha már megfőtt. Én mindig csak keveset teszek bele, és kóstolgatom mikor jó. Addig ízesítsd amíg nem ízlik. Én jó ecetesen szeretem.
Forrón tálalom, friss kovászos kenyérrel.






Megjegyzések
Megjegyzés küldése